Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A jelképekről

2008.04.17
Ma már egyáltalában nem vagyunk tisztában a jelképek fontosságával.
Világunk süllyed!-mondják
Pedig mind az ünnepek jelképe, jelentősége, mind a jelképek jelentősége önmagában fontos.
 
Egy természetgyógyász barátom mondta egyszer: Csaba, te marketinggel foglalkozol. Adj nekem tanácsot. Szeretnék névjegyet készíteni és arra gondoltam, hogy jó lenne valami lógó, valami jelkép. Egy olyan valami, ami engem és a munkámat jelképezi.
Azt kérdeztem, hogy Ő mire gondolt, mit szeretne kifejezni.
Mire azt mondta, hogy Ő a Jin-Jang jelképére gondolt, és azon kívül még körbeépítené a lógóját különböző elemekkel.
Mire megkérdeztem, hogy és ezek mit jelentenek neki.
Bár kaptam egy választ, de azt éreztem, hogy nem igazán áll össze benne a kép.
Megkérdeztem, mit jelképez számára a Jin-Jang.
Ekkor éreztem meg, hogy nem érzi sajátjának a dolgot.
Mert nem a saját jelképeit kereste, hanem vett jelképeket akart alkalmazni.
Pedig vannak saját jelképei is, csak nem volt akkor és ott tudatos ebben a kérdésben.
 
Bár azóta nem beszéltünk erről, mégis tudom, hogy ha az életben nem is, de a fejében összeállt, hogy milyen legyen az a jelképrendszer, amivel ki szeretné önmagát fejezni.
Mert a jelképek erre valóak, hogy képi formában kifejezzünk egy gondolatot.
 
Amikor ide eljutottam, anno, akkor azt gondoltam, hogy minél egyértelműbb egy jelkép, annál jobb. Ma már azt gondolom, ha ránézek a saját jelképeimre, akkor nekem kell, hogy a legtöbbet mutassa. Nekem kell, hogy kifejezzen valamit is. Másnak teljesen mást is adhat. Lehet, hogy félre is érti, ami persze alapjaiban nem jó, de a cél én vagyok. Én érezzem jól magam azzal a jelképpel kapcsolatban, ami mondjuk engem képvisel. Persze nem is biztos, hogy szükség van egyáltalán engem képviselő jelképre. Lehet, hogy nem is kell elmondanom neked, hogy én ki vagyok. Neked kell megtapasztalni engem. És ez így van, de a mai világban az anyagi megtestesülés lényegében meg kell mutatnunk magunkat.
 
Félünk megmutatni magunkat. Egyszerűen paranoiásak vagyunk. Mindenki attól tart, hogy csőbehúzzák és nem lesz képes sérüléstől mentesen kikeveredni a helyzetből. Pedig ezzel a kellemes találkozásokat is kizárjuk az életünkből. De azt mondja a társadalom, hogy inkább kizárom, mint véletlenül egyszer sérüljek. Szörnyű érzés ez. A gátak gátja mai világunkban. Falakat alkotunk, hogy azokat a javakat, amiket magunknak gyűjtöttünk, a kis világunkkal együtt meg tudjuk őrizni. Eltenni egy jóidőre. Pedig a világ már lehet, hogy nem is ott tart, ahol mi. Lehet, hogy már rég rakétákkal repked, és mi még mindig kézzel írunk levelet, és azt gondoljuk, hogy a Család megmaradt olyannak, mint apáink idején.
Minden megváltozott. Megváltozott, mert arra szeretne kényszeríteni az Univerzum, hogy az egyenetlenségek megtalálják önnön megoldásukat.
 
VICC:
Egy egyetemista az egyetem ebédlőjében le szeretett volna ülni egy üres helyre, egy oktató mellé, de az így szólt:
- Egy hattyú nem lehet barátja egy disznónak!
- Jó, akkor továbbrepülök-így a diák.
A tanár ezen vérig sértődött, és elhatározta, hogy a vizsgán elbuktatja. Így a legnehezebb kérdéseket adta fel neki. A diák azonban a dolgozatban parádés válaszokat adott. Ezért a tanár -hátha megbuktathatja még áldozatát- mindent eldöntő kérdést ad:
- Mész azt úton és találsz két zsákot, az egyikben arany, a másikban ész van. Melyiket választod?
- Az aranyat.
- Én sajnos, a másikat választanám, az értelemmel teli zsákot.
- Mindenki azt, ami neki hiányzik- vágja ki magát a diák.
A tanár majd megőrül, és azt írja a dolgozatra: "szamár".
A diák anélkül, hogy belenézne, fogja a dolgozatát és kimegy a teremből. Rövid idő múlva azonban visszatér, és visszateszi a tanár elé a dolgozatot, és így szól:
- Elnézést tanár úr, aláírta, de nem írt rá jegyet!
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.